A mindennapi élet eszközei: 5. csoport
Elérkeztünk a mindennapi élet eszközeinek ötödik és egyben utolsó csoportjához, az úgynevezett „speciális mozgásgyakorlatokhoz”.
A gyermekek mozgásfejlődése két síkon zajlik:
- Az egyik a nagymozgások fejlődése. A gyermek megtanul egyensúlyozni és az egész testével harmonikusan mozogni.
- A másik a finommotoros mozgás, ahol a gyerek a kézfej és az ujjak mozgására fókuszál. A mindennapi élet eszközeinek első három csoportja arra szolgálnak, hogy a gyerek lehetőséget kapjon a finommotos mozgásait kifinomítani, ügyesíteni.
Ez a két fajta mozgásfejlődés egymással párhuzamosan zajlik. A mindennapi élet eszközeinek ötödik csoportja abban különbözik a többitől, hogy ez kifejezetten a nagymotoros mozgásra szolgál. Itt arra kell a gyermeknek figyelnie, hogy a test összes izma egymással összedolgozva egy harmonikus mozgást eredményezzen. Ezeknél a gyakorlatoknál nem kell semmilyen „munkára”, feladatra figyelnie, hanem csak a saját testére, mozgására koncentrálnia.
Mire egy három éves gyermek az óvodába lép, mozgásfeklődése már nagy változásokon ment át. Sok gyakorlással és ismétléssel megtanult a gyerek ülni, állni, járni segítséggel majd segítség nélkül. Három évesen a gyermek abba a szenzitív periódusba kerül, ahol érdeklődése arra irányul, hogy testének mozgását harmonikusabbá tegye.
Erre találta ki Maria Montessori, hogy legyen a padlón egy ellipszis. Ez a 2-3 cm vastag, földre festett vagy ragasztott ellipszis motiválja a gyerekeket arra, hogy ezen egyensúlyozzanak és sok ismétlés révén harmonikusabbá tegyék mozgásukat, szép legyen a testtartásuk. Az ellipszisnek olyan nagynak kell lennie, amennyire csak lehetséges
Lássuk mely gyakorlatok tartoznak ebbe a csoportba:
- Vonalonjárás
Az ellipszis az előkészített környezet része kell, hogy legyen és a szabad tevékenység/szabad munka idejében rendelkezésre kell állnia a gyermekek számára, hogy azon szabadon gyakorolhassanak, mint bármilyen más eszköz esetében.
Az ellipszis közelében kell, hogy legyen egy polc, melyen különböző tárgyak vannak elhelyezve arra a célra, hogy ezeket a gyerekek vonalon járás közben kézben, fejen vigyék.
A gyakorlatok sorrendje a következő:
a) Sima járás: Itt azon van a fókusz, hogy a gyerekek a vonalon maradjanak és megtartsák egyensúlyukat.
b) Tyúklépésben haladás: Sarok és a lábujjhegy érintkezik.
c) Járás közben az egyik kézben egy tárgyat kell tartani (zászló, kis csengő, kanálon pingponglabda stb.)
d) Járás közben mindkét kézben egy-egy tárgyat kell tartani (zászló, tálcán egy-egy tárgy, gyertya, egy-egy kocka a rózsaszín toronyból vagy egy cilinder a cilinderblokkból stb.)
e) Járás közben a fejen egy tárgyat kell tartani (üres kosár, kosár nem törékeny, később egy törékeny tárggyal, tál üresen, tál vízzel teli)
2. A csendgyakorlat
Egy óvodás gyereknek igazi kihívás megtanulnia csenben lennie. Komoly önfegyelmet igényel és nem is várhatjuk el egy három éves gyerektől rögtön az óvodába lépéskor. A szabadság és a fegyelem Montessori szerint olyan mint egy éremnek a két oldala. Komoly feladat és cél egy Montessori óvodában, hogy a gyerekek megtanuljanak magukon önfegyelmet gyakorolni. Ha egy gyerek ezt eléri, akkor beszélünk „normalizált gyerekről” (Montessori kifejezés, később lesz róla bővebben szó). Nagyon fontos, hogy a csendgyakorlat NEM SZOLGÁLHAT BÜNTETÉSKÉNT! Különben elvesztené lényegét. Itt is a z a fontos, mint a sok törékeny tárgynál, hogy bízunk a gyerekekben, ők ezt megérzik és nagyon is szeretnék elérni, hogy önfegyelmük legyen.
Mi például a csoportunkban minden nap, a beszélgetőkör elején tartunk egy „csendpercet”. Van egy nagy homokóránk, ami egy perc alatt pereg le, így a gyerekek számára kézzelfogható mi az az idő amíg csöndben „kell” lenniük. Ezalatt az idő alatt megfigyelhetik milyen hangokat, zajokat hallottak majd megoszthatják a beszélgetőkörben. Ezt a gyakorlatot minden nap csináljuk és a gyerekek nagyon szeretik, élvezik, soha nem unják meg.
Kép forrása: Walking the line – Northwest Montessori (nwmontessori.vic.edu.au)
