Matematikai eszközök: 1. csoport

A Montessori pedagógiában, a 3-6 éves korosztályban a matematikai eszközöknek 6 csoportja van. Minden egyes csoportnak megvan a célja és fókusza. Erre vannak felfűzve az éppen aktuális csoport eszközei. Ezek az eszközök egymásra épülnek. Egyik előkészíti a másikat. A pedagógusnak tudnia kell, hogy adott életkorban mit kínáljon fel a gyerekeknek és nyomon kell követnie melyik eszközzel dolgozott már és azokat egymásra épülve kell bemutatni. Vannak ugyan eszközök, melyek sorrendje felcserélhető, mert céljuk ugyanannak a műveletsornak a gyakoroltatása, más-más formában.
Tehát ebben a cikkben felsorolom és röviden bemutatom az 1. csoport eszközeit, azoknak sorrendjét.
Az 1. csoport lényege, célja: A gyermek bevezetése a számok világába 1-től 10-ig, tehát a tízes számrendszerbe. A számok 1-től 9-ig olyanok, mint a számok világának ABC-je. Ezekből a számokból a helyiértékek megváltoztatásával bármilyen számok képezhetők, de erre nem az első csoportban kerül sor.
Lássuk tehát az eszközöket:
1.) (Piros-kék) számrudak
A számrudakkal a gyerek vizuálisan és érzékszerveivel tapasztalja meg a a mennyiség fogalmát 1-től 10-ig. Ez a konkrét átélése, megtapasztalása a „mennyiség” fogalmának. A rudak szélessége azonos, hosszúsága különböző. A gyermek megtapasztalja, hogy minden rúdnak egy bizonyos hosszúsága van. A gyermek megjegyzi a számok sorrendjét 1-től 10-ig és megtanulja a számok nevét illetve hozzárendeli őket az adott rudakhoz a háromlépcsős leckével bemutatva.

2.) Dörzspapír betűk
Zöld fa lapokon sárga dörzspapír számok vannak 1-től 9-ig. A gyermek a háromlépcsős leckével, érzékszervein keresztül megtapasztalva megtanulja hogyan kell írni a számokat. Egyszerre mindig csak három számot mutatunk be. FONTOS!: A nulla, mint mennyiség és szám később kerül bemutatásra.
- Lépcső: Megmutatjuk a gyermeknek hogyan tudja írni, majd hagyjuk hogy próbálgassa, ehhez hangosan kimondjuk a szám nevét.
- Lépcső: Megkérjük hogy mutassa meg a 3-at, 5-öt, 7-et stb.
- Lépcső: Rámutatunk egy számra és megkérdezzük, hogy az melyik szám.

3.) Számkártyák és számrudak
Itt összekapcsoljuk a szimbólumot a mennyiséggel. A számok sorrendje a számrudak által már adott. A számokat, vagyis a szimbólumokat a gyermek már ismeri a dörzspapír számokról. Itt összeköti a már megszerzett tudását, hozzákapcsolja a szimbólumokat a konkrét mennyiségekhez. Végül a gyermek megszerzi az első tapasztalatait az összeadásról, kivonásról, szorzásról, osztásról. A kártyák itt natúr falapon pirossal vannak írva.

A lecke rövid leírása:
A gyermek lerakja a számrudakat a földre, össze-vissza és NEM sorrendben elhelyezve. Ez azért fontos, mert így gondolkodnia kell a számok/szimbólumok mennyiséghez való hozzárendelésekor.
Egy kártyát a gyerek elé rakok a szőnyegre és megkérdezem a: „Ez melyik szám?” A gyerek válaszol, majd megkérem, hogy keresse meg melyik rúdhoz tartozik ez a szám.
Új: A 10-es szám bevezetése. Ezt a számot hagyjuk legutoljára és megmutatjuk a gyereknek, hogy ez a tízes szám.
További gyakorlatok az eszközzel:
-angolul distance game, németül Entfernungsspiel, magyarul még nem találkoztam ezzel a kifejezéssel: Két szőnyeg szükséges. Egyiken a számkártyák össze-vissza, a másikon a számrudak össze-vissza. A pedagógus felmutat a gyereknek egy kártyát és a gyereknek a hozzá tartozó rudat kell odavinnie. Ez a játékl fordítva is játszható, vagyis a pedagógus egy rudat mutat fel és a gyermek a kártyát hozza oda.
-a számrudak tízre való kiegészítése: Az összeadás, kivonás, szorzás, osztás előkészítése.
4.) Orsós dobozok
Itt a gyermek az egyes mennyiségeket másképpen tapasztalja meg. Az egység 1 db orsó, ezekből képezi a gyermek az adott számhoz/szimbólumhoz tartozó mennyiséget, azzal, hogy egy masnival vagy gumival összeköti az orsókat. Az orsós dobozon 0-tól 9-ig vannak a számok. Fontos, hogy az eszköz bemutatásánál az 1-es számmal kezdjük a orsók dobozba való beletételét. Így a végén a gyerek egyedül fedezi fel, hogy a 0. rekeszbe nem maradt több orsó és itt vezetjük be a 0-át, mint mennyisége és mint számot. Ekkor elő lehet venni a dörzspapír betűkből a 0-át és bemutatni, hogy hogyan kell azt írni.

5.) Piros számok és piros korongok
Itt a gyereknek fel kell ismernie a számokat 1-10-ig és sorrendbe kell tudnia rendezni. A számok alá a mennyiségek is ki kell raknia a piros korongokból. A mennyiségek kirakásakor pedig látja és tapasztalja a gyermek, hogy vannak páros és páratlan számok. A korongokat nem úgy rendezzük el, mint ahogyan azt a dobókockán megszoktuk, hanem úgy, hogy a párok egyértelműen kirajzolódjanak.
Ezek után a rudakhoz használt piros számkártyákhoz párosíthatja a gyerek a piros számformákat.

6.) Memóriajáték számokkal
Minden gyerek kap egy kártyát, amin egy szám áll 1-10-ig. Ezt a számot meg kell jegyeznie és a teremben kell keresnie olyan tárgyat, amiből adott mennyiségűt tud hozni. Ezt a játékot ideálisan 10 gyerekkel „kell „játszani, de ha aktuálisan nincs annyi gyerek a csoportban, aki ezen a területen tevékenykedik aktívan, akkor kevesebb gyerekkel is megoldható.