Laura Baldini: A tanítónő 4. rész

Róma, 1895
Maria már egy ideje segédorvosként dolgozik, rengeteget tanul. Hosszú idő után újra találkozik barátnőjével, Annával. Anna nagyon örül neki, hogy „visszakapja” barátnőjét egy koncert erejéig.
Anna nagyon sok ismerősének bemutatta Mariat, vagyis szinte be se kellett mutatni, mert mindenki tudta róla, hogy az a hölgy, aki felvételt nyert az orvosi egyetemre és szorgalmasan tanul egy olyan közegben, ahol mindenki lebecsüli, lenézi, amiatt, mert nő.
Többek között Rina Faccionak is bemutatta Anna Mariat, aki a feminista mozgalom élén állt Rómában. Hosszassan elkezdett beszélgetni Mariaval. Kifejezte büszkeségét felé:
„Maga az első, de nők ezrei fognak a nyomába lépni. Egy napon ugyanannyi nő dolgozik majd Róma kórházaiban, mint ahány férfi.” Maria némileg túlzásnak tartotta a jóslatot, de üdítőnek érezte a benne rejlő optimizmust. Ez valahogy egészen más volt, mint azok a reakciók, amelyekkel az egyetemen találkozott.”
Egyre többen csatlakoztak a beszélgetéshez, amiből egy vita alakult ki. Több férfi is kifejtette véleményét miszerint a nők kevésbé intelligensebbek, mint a férfiak és ha megkapnák a szavazás lehetőségét az csődbe vinné a társadalmat. Maria kifejti, hogy boncolásai során volt alkalma férfi és női testeket megfigyelni. Ugyan a férfiak csontozata és izomzata nehezebb, a két nem agyának súlyában és nagyságában nem talált különbséget. Sokakat ez az érv sem győzött meg, de a vitát félbeszakította a koncert kezdetét jelző csengő.
Maria éjfél után ér haza aznap. Édesanyja aggódva várta otthon. A regény elejétől fogva kirajzolódik, mennyire szoros Maria kapcsolata az édesanyjával, aki nagyon támogatta céljának elérésében.
A fejezetben helyszínváltozás történik. Maria a vizsgálóban ül, aktuális tanulmányait végzi. A doktor Úr ebédidejét tölti. A folyosón betegek sora vár rá. Egy türelmetlen és láthatóan nagyon beteg anyuka kopogtat félve az ajtón. Afelől érdeklődik, hogy mikor jön vissza a doktor Úr, mert neki nemsokára lejár az ebédszünete és vissza kell mennie a mosodába dolgozni. Maria őszintén válaszolt, hogy a doktor Úr szokása szerint még két órát lesz távol a rendelésről. Az anyuka mellett egy 7-8 éves fiúcska volt. Mindketten nagyon soványak és láthatóan szegények voltak. Mindketten erősen köhögtek. Maria felajánlja, hogy megvizsgálja őket. Az anyuka először elképed, hogy egy nő akarja megvizsgálni. Maria elmondta, hogy az orvosi egyetemre jár, most készül a diplomamunkájának védésére. Az anyuka végül megengedi, hogy megvizsgálja fiát, abba viszont továbbra sem akar beleegyezi, hogy őt is megvizsgálja. A csúnya köhögés viszont nyugtalanítja Mariat és figyelmezteti, hogyha nem kezeli ezt a betegséget nem éli meg a hónap végét és nem tudja ellátni gyermekeit. Az asszonynak hat másik gyermeke volt otthon, így beleegyezett a dologba. Mikor Maria meg akarta hallgatni az asszony tüdejét, elképedve látta, hogy teste telis tele van frissebb és régebbi ütésnyomokkal, sebekkel. Igen, az asszony ezért ment bele félve a vizsgálatba. Elárulta, hogy férje alkoholista és veri őt. Azt is elmondta, hogy lehetetlen számár három napot ágyban töltenie, mert nincs ki ellássa a gyerekeket, ráadásul pénzt is kell keresnie, mert a férje elissza a saját bérét. Maria miután látja, hogy se rokon, se szomszéd, se ismerős nincs, aki tudna nekik segíteni elkéri a család címét és megnyugtatja az asszonyt afelől, hogy három napig gondoskodni fog a családnak meleg ételről. Az édesanya ámulattal fogadja a felajánlást. A család Róma legszegényebb negyedében, San Lorenzoban lakott. Maria még sosem járt ott.
Maria családja felháborodva fogadja az ötletet. Édesanyja, aki mélyen hívő és gyakorló katolikus volt, Maria számára érthetetlen módon ellenzi a „jötékonysági akciót”. Maria hírnevére hivatkozik, melyet még diplomaszerzése előtt elveszthet, ha ilyen züllött városnegyedekben járkál. Nyilvánvaló, hogy félti lányát attól, hogy valami baja esik.
Maria Anna barátnőjével vágott neki az útnak a polentával, amit Montessoriék szakácsa készített. Egy darabig kocsival mentek, de a kocsi a rossz útminőség miatt lerakta őket valahol San Lorenzoban. A két hölgy tudta, hogy egy zöldségest kell keresniük, mert amellett laknak Ranáék. Ahogy mentek az úton elképedve nézték a felügyelet nélkül, mezítláb játszó gyerekeket. Maria figyelme különösen egy kislányon akadt meg:
„Az egyik ház bejáratánál egy koldusasszony kuporgott, akinek Maria nem tudta megbecsülni a korát. az élet láthatóan megviselte. Mellette egy kislány guggolt, nem lehetett több háromévesnél. Elmélyülten játszott egy piros papírdarabbal. A fecnit körbefogatva kígyót formált, aztán szétszedte és piramist hajtogatott belőle. A kislány annyira elmélyült a játékban, hogy tudomást sem vett gondterhelt anyjáról, és észre sem vette az előttük szaladgáló kóborkutyát. Mariát és Annát sem méltatta figyelemre.Mint egy tudós, aki éppen új felfedezést tesz. kizárólag a papírdarabkával foglalkozott. Maria elragadtatottan szemlélte a gyereket. (…) Maria megint az utat figyelte, de gondolatai még mindig a kislány körül forogtak. Hiába kereste, a gyermek arcában nyoma sem volt a szomorúságnak. A kislány nem valami drága játékszerrel foglalta le magát, hanem egy értéktelen papírdarabbal. És mégis annyira elmélyült a tevékenységében, hogy mindenről elfeledkezett maga körül. Éppúgy, mint Maria, amikor valami bonyolultabb dologra figyelt, és nem gondolt az evésre.”
Megtalálták a zöldségest, ahol segítséget kértek, merre találják a házat. A zöldséges elmondta nekik, hogy asszony két nappal ezelőtt nem ment haza, összeesett a mosodában és meghalt. Az apa pedig elvitte a gyerekeit és valószínűleg bérmunkásnak adja őket. Maria a kezdeti sokk után úgy döntött, hogy az ételt a plébánosnak viszik, aki el fogja temetni az asszonyt. A környék szegényei hamar jöttek az ételért. A plébános nagyon hálás volt. Maria megkérte, hogy mondjon egy misét az asszony lelki üdvéért és a gyerekekért.